Csapatunk 2007 tavaszán alakult meg, majd 2007 telétől 2008 tavaszáig tartó átalakulás következtében érte el jelenlegi állapotát.
Jelenlegi tagjaink azt tűzték ki célul, hogy az airsoft játék egy olyan szintjét érjék el, amely több élményt és nagyobb kihívást rejt magában. Ez a MilSim.
A MilSim az airsoft külön irányzata. Saját szabályzattal, és követelményrendszerrel rendelkezik. A MilSim-ben a hagyományos airsoft játékokkal ellentétben a taktika és a valósághű szimuláció kap szerepet, ugyanakkor kevesebb a harci helyzet és a hagyományos lövés. A nehézséget növelheti a kilőhető lövedékek számának limitálása.
Tagjaink ennek szellemében vállogatják össze eszközeiket, felszerelésüket, és fegyverzetüket.
Csapatunk igyekszik minden nagyobb játékra eljutni, és ott színvonalas játékkal elismerést kivívni a többi airsoft / MilSim csapattól.
2009-ben a Pécsi Tudományegyetemmel történő szoros együttműködés eredményeként az ÁOK hallgatói kritérium testnevelésként felvehetik ETR-en keresztül az airsoftot, 2010 őszétől pedig már az összegyetemi hallgatók is választhatják majd ezt a sportot.
2010 tavaszától részt veszünk a kísérleti jelleggel beindított airsoft IDPA versenyeken.
2010 08.01.-től a Mecsek Airszoft Team befejezte a működését, és a csapat feloszlott. A weboldal, és a tartalmak továbbra is elérhetőek lesznek, és a kinézet is kicsit fog változni.
Ezúton köszönjük a vendéglátó csapatoknak a sok játékot!
Jó kapcsolatot ápolunk a veszprémi Blackwater Airsoft Teammel, a bajai SoftAirBaja, és Mohácsi Airsoft Club csapatokkal.
Kérjük nézze meg a weboldalon található híreket is, hogy mindig friss információkhoz juthasson!
Kellemes nézelődést kívánunk az oldalunkon!
Oldalaink böngészéséhez Internet Explorer 7.-et ajánljuk, 1280x1024 felbontásban!
Mecsek Airsoft Team© - minden jog fenntartva!
2007 - Pécs


Softair.hu a Magyar airsoft fórum
|