Nemrégiben szerveztünk a barátainkkal egy laza kirándulást, némi sütögetéssel. Mivel még nem éreztük szükségesnek egy kompakt fejsze beszerzését, kezdői balgasággal egy nagyon jó késre (Ka-Bar Becker 2) bíztuk magunkat. Alapvetően jól elboldogultunk, de a fát vágni és hasogatni erősen fárasztó egy késsel a kézben. Ennek meg is fizettem az árát, mert estére megfájdult a felkarom, és a könyököm. Így eljött az idő, hogy a saját káromon tanulva szert tegyek egy kompakt, de használható fejszére. Néztem a cikkeket, leírásokat, és ezeket alapul véve több választási lehetőség is állt előttem: Husquarna, Fiskars, és hagyományos fejszék. Aztán a Fiskars webbolt videóját megnézve ledöbbentünk, és megérett az elhatározás, hogy ezt lesz az! De melyik? A választék széles, az árak változatosak, és nem volt könnyű a végső döntést meghozni. Ráadásul ebben az időben adta ki a Fiskars fejszéinek új szériáját, amik az előző széria továbbfejlesztett változatai voltak.
A fejszének több szempontot is teljesítenie kellett:
- legyen kompakt,
- kényelmes a fogása,
- éles legyen a vágó éle,
- ne legyen feltűnő,
- könnyen lehessen cipelni.
Szerencsére a Baumax-ban volt egy csereakció, aminél ha bevittem a régi, rossz fejszét, akkor 2000HUF kedvezményt adtak a Fiskars fejszék, balták áraiból. Gyorsan fel is túrtuk a hétvégi házat egy korhadó, rozsdás fejszéért, amit vigyorogva bevittem a boltba.
A kiválasztásnál kezembe vettem az összes típust, és megnéztem mennyire esik kézre, milyen mozgatni, milyen tokot adnak hozzá. Végül úgy döntöttünk, hogy a kiválasztott a Fiskars X5-ös kempingfejsze lesz.
Sajnos a kisméretű kempingfejszékre nem él a baltákra adott garanciális idő, mert szemben a 10 év garanciával, itt csak 1 év garancia van a fejszére.
Hazavittük, és vártuk a napot, amikor ki tudjuk próbálni. Megnéztem, hogy mások milyen feladatokat adtak a fejszének, és igyekeztem ugyanazokat megcsinálni vele.
Nézzük mit is tud a Fiskars család legkisebb tagja!
1. A Fiskars reklámfotója.
Méretei:
Hossza 228 mm;
Fej súlya 390 g;
Összesen 480 g
Kiemelt fejlesztések a régi Fiskars fejszékhez képest:
- új fej geometria,
- típus és név jelölés a nyélen,
- javított gyártási folyamat ellenőrzés,
- puha fogás,
- új tok,
- ajánlott túrázók és természetkedvelők számára. Kicsi, könnyű, akár övre is akasztható, vagy a hátizsákba tehető.
A Fiskars fejsze feje:
- Speciális szén acél: formában kovácsolt, könnyen élezhető.
- Precíziós ívelt pengeél: él a daraboláshoz: 30, él a hasogatáshoz: 30-40 (annak érdekében, hogy az él kevésbé legyen érzékeny a sérülésekre) .
- Új fej geometria: a lekerekített élek a fejsze fején megkönnyítik a fej kimozdítását a fából hasogatás közben, ha az beszorult.
- Kétszeresen edzett fej; fej test acélkeménysége: 48HRC, él keménysége: 55HRC: optimális szilárdság az erős igénybevételhez.
- PTFE (teflon) bevonat a fejen: 25%-kal csökkenti a súrlódást, rozsdásodás ellen véd
- Tökéletes kiegyensúlyozottság a fej tövénél: hatékonyabb hasítási képesség, jobb egyensúly
a biztonságos munkához.
- A fejsze foka használható MŰANYAG; FA vagy ALUMÍNIUM ék ütéséhez.
A Fiskars fejsze nyele:
- FibreComp nyél: erős, tartós és könnyű, nem reagál a különböző időjárási helyzetekre, a jellemzői minden helyzetben (szárazság, nedves időjárás, stb) ugyanazok.
- Komfortos fogás.
- A nyél integrált része az új gyártástechnológiának köszönhetően: rázkódás / remegés csökkentő, a nyél vége kampós formára alakított biztos fogás, a fejsze nem csúszik ki a kézből.
- Öntési eljárással készített nyél: a fejsze feje nem eshet / lazulhat ki, mivel a műanyag körbezárja a fejet.
A Fiskars fejsze tokja
- Védelem a fejnek szállítás / tárolás során.
- Elegáns és optimális dizájn.
- az X5 kis kempingfejsze vászon tokkal kapható.
A következő feladatokat hajtottam végre:
Egy 3,5-4 cm vastag, nyers bükkfa ágat daraboltam fel kb. 25-30cm-es darabokra. Kerestem egy megfelelő ágat, és igyekeztem minél nagyobb erővel hasogatni. A sújtások iránya nem volt optimális, mert nem vagyok valami gyakorlott vagdosó, ráadásul nem állt rendelkezésemre egy olyan tuskó, amire rátehettem volna. Így ezt az ágat egy másik fa törzsének nekitámasztva próbáltam szétvágni. A sújtások függőlegestől kb. 30-40 fokos szögben csapódtak a fába, tehát majdnem függőlegesen daraboltam a fát, ami nem túl hatékony módszer. A szerencsétlen hely, és a nem optimális vagdosás miatt 40 sújtás kellett a fa majdnem merőleges átvágására.
2.-4. Nyers bükkfa ág darabolása.
A következő feladat egy kb. ugyanilyen vastagságú, de száraz ág darabolása volt. Sikerült találni egy kb. 4cm-es ágat, és a végét a combomon megtámasztva elkezdtem darabolni. Mivel a faág csontszáraz volt, ezért a vastagabb részen 15 csapással tudtam átvágni, a vékonyabb részek felé haladva pedig már 1-3 sújtás is elég volt a faág darabolásához (töréséhez).
Ezután egy viszonylag összetettebb munkafolyamatot tűztem ki célul. Kerestem egy alkalmas tűzifának valótölgyfát, és a kivágása, gallyazása, feldarabolása lett a feladat.
5. A tölgyfa.
A fatörzs kb. 8-9cm átmérőjű volt, ebből a törzsön kb. 0,5cm volt a kéreg vastagsága. A törzset a talaj felett kb. 15cm-rel kezdtem kivágni. A törzs kivágásához mindössze 30 sújtásra volt szükség, mert ezt követően a fa egy kellemes reccsenést hallatva a súlyánál fogva magától kidőlt.
6. A kivágás után.
Következett a gallyazás. Szokatlan módon a fejsze fokával csináltam, mert a fa már száraz volt, és a gallyakat így szinte csak le kellett söpörni a törzsről. A gallyazás olyan könnyen ment, mintha csak vizet söpörnék le a ruhámról.
7. Gallyazás előtt.
8.-9. Gallyazás előtt-után.
Miután ezzel is megvoltam, jöhetett a darabolás. Itt már figyeltem arra, hogy a göcsörtöket elkerüljem, és viszonylag sima részeken daraboljam a fatörzset. Igyekeztem kb. 30cm-es darabokra aprítani, mintha tűzifa rönköket készítenék. Itt sem kellett sokat erőlködni, átlagosan 20 sújtás elég volt a vastagabb részeken, a vékonyabb részeknél meg inkább pattanva tört el a farönk. A feladatot kb. 2-3 perc alatt sikerült végrehajtani. Nem volt fárasztó, és a karomat sem terhelte meg.
10.-11. A tölgyfa feldarabolása.
Mivel a tűzgyújtáshoz jó, ha van gyújtós, vagy olyan fa, amibe könnyen belekap a láng, nekiálltam az első, terepen elkészített tollas ágam elkészítésének. Fogtam a tölgyfarönköt, és a kéreg levagdosása után viszonylag lapos szögben elkezdtem bevagdosni a farönköt. Meglepődve tapasztaltam, hogy viszonylag könnyen meg lehet csinálni. Bár egy rutinos ember játszi könnyedséggel elkészíti a jó tollas ágat, nekem még tökéletesíteni kell a technikámat.
12.-13. Tollas ág készítése.
Mivel a tűzgyújtáshoz jól jön némi forgács is, azt is készítettem. Lapos szögben határozottan csapkodtam a rönköt, amiről szépen leváltak a vékony forgácsok. Kb. fél perc csapkodás után sikerült kétmaroknyi száraz faforgácsot csinálnom. Ez a feladat sem volt megterhelő.
14.-15. Faforgács készítése.
Következett a sátorcövek készítése. Kerestem egy alkalmas bükkfa ágat, méretre vágtam, majd elkezdtem megfaragni. Nem akartam, és nem is tudtam volna tökéletesre megcsinálni, de sikerült egy egészen használhatót alkotnom. Hasogató rönk hiányában ezt is egy álló fatörzsön készítettem el, és miután ráéreztem a megfelelő technikára, már könnyedén tudtam faragni. Az elkészítés után bónuszként be is vertem a talajba, majd ellenőriztem mennyire áll stabilan. Az volt. Én meg elégedett voltam.
16.-18. A sátorcövek alapanyaga.
19.-21. Az elkészült sátorcövek.
Hazafelé menet kerestem egy viszonylag szép bükkfát, és arra gondoltam, hogy megnézem milyen könnyen lehet kivágni vele. A terep nem volt ideális, mert egy kb. 40-50 fokos lejtőn találtam meg a fát. Viszonylag szépen haladtam, majd a 40. sújtás után csináltam egy képet az eddigi munkámról. További 3 sújtás után a fatörzs szépen leszakadt a helyéről, és a kb. 15 méter magas fa kidőlt. Az egész művelet nem tartott tovább, mint 2 perc. A kezem ez a munka sem viselte meg, és a könyököm is megúszta a terhelést.
22.-23. A kivágásra kiszemelt bükkfa.
24.-25. A 40. sújtás után.
26.-27. A kivágott bükkfa, és a vágási felület.
Végül már csak egy nyárs elkészítése volt hátra. Kerestem egy viszonylag hosszú, és kevés ívvel rendelkező bükkfa ágat, ami majdnem 2cm vastag, és csaknem 1,5 méter hosszú volt. A végét sikerült egy csapással elválasztani a törzstől, majd jött az elkészítése. Valahol olvastam, hogy a kéreg viszonylag intenzív megütögetése körkörösen ellazítja a kérget a farésztől, így megkönnyíti a lehántolást. Valóban könnyebb volt. Némi farigcsálás után elkészült a nyárs. Ezt faragni már kényelmetlenebb volt, mint az eddigi munkák, de hát egy fejsze szerintem nem is erre való igazán. A nyárs nem lett szép, de használhatónak látszott. Nem is beszélve arról, hogy ez nem egy szépségverseny.
28.-29. A nyársnak való levágása, és a kész nyárs.
30. A kész nyárs.
Összességében el kell mondanom, hogy a fejsze szinte mindent megcsinált, amit akartam, de pár feladatra azért jobb egy kés. A nyél fogása jóra sikerült, még akkor is, ha a puha gumibevonatot le is hagyták róla - nem úgy, mint a nagyobb testvéreiről. Az éle jó. Véleményem szerint, ha a darabolás során megfelelő alátámasztást alkalmazunk, akkor kevesebb sújtással is elég lett volna. A fakivágásnál éreztem, hogy jobb lett volna egy hosszabb nyél, de végül így is meg tudtam oldani a feladatot, csak kicsit kényelmetlenebb volt. Ezzel ellentétben a többi feladat (gallyazás, darabolás, faragás, tollas ág, forgácsolás) már könnyebben ment vele. A mérete megfelelően kicsi, az övemre felfűzve nem is éreztem meg a súlyát. Az éléről a teflonbevonat a vágások miatt elkezdett lekopni, és néhány vágás miatt a műanyag is megkopott a fejénél. A könnyű nyélnek, és a nehezebb fejnek köszönhetően jól lehetett vele sújtani, és a nyelében sem keletkezett rezonancia, ami a csuklónak ártott volna.
31. Az elkészített fák. Középen a tűzifa, rajta a cövek, jobb oldalon a tollas ág, előtérben a forgácsok.
Összességében a Fiskars X5-ös kempingfejsze kirándulásokhoz, vagy hosszabb túrákhoz szerintem egy jó segédeszköz lehet. Nem bántam meg a megvételét.
Írta: Interpol, 2010 november 1.
A leírásban szereplő adatok és képek csak a szerző engedélyével használhatóak fel!
MINDEN JOG FENNTARTVA!
USMCHUN 2/W-B Pécs © - minden jog fenntartva!
2007 - Pécs
Softair.hu a Magyar airsoft fórum
|