G&P M16A3+M203 karbantartás és szerelés tapasztalatok

2008 tavaszán fegyvercserére került sor. Eladtam ICS M4A1 fegyverem és megrendeltem a Redwolf webboltból a G&P M16A3+M203 fegyverem. A kiválasztást hosszú „tender” előzte meg, és sok fegyvert megtapogattam. A végső döntést az segítette, amikor Tibesz M16A3+M203-as fegyvere a kezembe került. Iszonyat nagy és brutális fegyver benyomását keltette, és az alatta elhelyezett M203 gránátvető is elrettentő volt. Pluszban rátett egy lapáttal, hogy megcsapott minket a MilSim szele, és már láttam magam előtt a gránátvető taktikai előnyeit.
Amikor beérett az elhatározás, megrendeltem a fegyvert. A fegyver 4 nap alatt érkezett meg a vámhivatalba, és másnap a vámolást lefolytatva a kezembe is vettem. Nagyon jó érzés volt egy ekkora fegyvert birtokolni. Lassan fél éve nyúztam sok játékon, amikor észrevettem, hogy erőteljesen félrehord. Sokáig nem is gondoltam semmire, majd egyszer benéztem a csőbe, és a hopup kamra előtt egy hosszú karcolás volt a csőben. Erre jött a fájdalmas ítélet: csőcsere.

Jelen leírásban szeretném bemutatni, hogy milyen átalakításokat végeztem a fegyverben, illetve a karbantartás során, mit csináltam a fegyverrel, illetve milyen is egy mai G&P „igásló” belseje.

G&P M16A3+M203 átépítés és karbantartás

Mielőtt a szerelésre térnék, lássunk néhány infót az M16A3+M203-ról...

Vélemény a minőségről:
Az eddig kezembe került legstabilabb szerkezetű fegyver. Sehol nem lehet találni kivetni való hibát a fegyver külsején. Precízen kidolgozott, és hihetetlenül pontos illesztések. Ennek köszönhetően a fegyver sehol sem nyeklik-nyaklik, mondhatni atomstabil a felépítése. Ez általában előnyös is lehet, de szereléskor adódhatnak gondok, mert kicsit nehezebb összeszerelni, mint egy másik fegyvert.


A test matt szürkésfekete színű, rajta a fehérszínű feliratok nagyon szépen kidolgozottak, és nem nagyon kopnak le. A tűzváltó kapcsoló precízen jár, de a használat során kicsit jobban bekopott, és néha semi módba váltáskor kicsit túlfordul, és a semi-auto mód között félúton áll meg. De ez lehet egyéni felhasználói hiba is.
A testben lévő felhúzó kar használható, de funkciója nincs (ICS-nél kinyitotta a hüvelykivetőt), pusztán a feelinget szolgálja. Ha sokszor használjuk, ügyeljünk arra, hogy a rugót ne feszítsük túl, mert deformálódik, és a kar nehezen lesz visszatolható. Sajnos a fegyver jobb oldalán lévő fesztelenítő itt sem működik (ICS-nél feszteleníti a gearboxot), viszont ez is benyomható, feelingezni megfelel.

A handguard illesztése olyan pontos, hogy jókora erőfeszítésbe kerül a lehúzása. A belsejében megtalálható az eredeti kézvédőben is megtalálható hővédő lemez, ami itt szerintem a stabilitás növekedését hivatott szolgálni.

A külső cső egy darabból készült, teljesen fém természetesen, a kidolgozása nagyon precíz. A testhez stabilan illeszkedik, még a handguard nélkül sem lehet lötyögésre kényszeríteni. A cső elején találjuk meg a levehető lángrejtőt, amit a 14+ -os menetre tekerhetünk fel. Számomra nem tetszett, hogy a lángrejtőt nem lehet csavarral rögzíteni, hanem szabadon forog a csövön. Elveszíteni nem fogjuk, de aki hozzám hasonlóan szereti, ha minden precízen áll, annak ez zavaró lehet.

A tus ABS műanyagból készült, a külseje finoman érdesített, a tusalap teljesen sík egyenes, az M4 után szokatlan volt a vállba való illesztése.. Az M16/M4 szériáknál előfordulhat, hogy a testhez rögzített tus kilazul, és néha picit lötyöghet a tus. Ilyenkor elég a tusban lévő csavart egy kicsit jobban meghúzni, és a tus ismét fixen rögzül. Szerencsére a G&P M16-nál ez a hiba nem jelentkezett. A tus végén található az akkumulátor behelyezésére szolgáló ablak. Ezt kinyitva feltárul előttünk a tus belseje, ahol megtalálható a biztosíték, és az akku csatlakoztatását szolgáló nagy Tamiya csatlakozó. A tusban nagy a hely, egy 8,4V-os 2000mAh-s akku olyan kényelmesen fér el benne, hogy még lötyög is.

A markolat egy alap M-szériás markolat, nem egy ergonómikus kivitelezésű. A testhez nagyon stabilan rögzül, kilazulni nem szokott. Az alján a G&P M-szériáknál elterjedt hő kivezetős markolatfenék található, amit két imbuszcsavar rögzít a markolathoz. Amire figyelni kell szereléskor, hogy az első csavart eléggé laposan kell becsavarnunk, mert a csavar szöge nem függőleges.

Gránátvető:
A gránátvető a külső csőre van felrögzítve, a többi alkatrésznél már megszokott stabilitással.
A gránátvető teljesen fém, egyedül a markolat rész készült ABS műanyagból. A szokásos feliratok megvannak rajta. A külső részek mindenhol egyforma matt fekete színűek, a festés pedig szép homogén. A működése precíz, könnyen megtanulható. Egyedüli hibaként talán az mondható el, hogy amikor az ember előre tolja a csövet, akkor a cső néha nem akadt be a helyére, hanem szépen lecsúszott a vezetősínről. Ennek kiküszöbölésére sok lehetőség nincs. Én a következő javítást végeztem: leszedtem a handguard-ot, és a külső cső, valamint a gránátvető megakasztójához beszorítottam egy fekete műanyag támasztékot, ami a megakasztó mechanikát jobban kinyomta a gránátvető felé, és megszüntette a felmerült problémát véglegesen.
A gránátvető minden 40mm-es M203 gránáttal használható, de igazán könnyen a rövid gránátokat lehet használni. Ezek kiszedése nem okoz gondot, mert az elsütésük után a gránát alja megakad a gránátvető faránál, és szinte magától kiesik a vetőcsőből. A hosszú gránátok is használhatóak benne, de a kiszedésük körülményes. Ugyanúgy megakadnak a gránátvető faránál, de mivel a hosszuk meghaladja a nyílás hosszát a gránát eleje még egy kicsit belelóg a vetőcsőbe. Ilyenkor a far alatt megtalálható csőakasztót kicsit be kell nyomni, és óvatosan kiszedni a gránátot.
Én személy szerint a hosszú gránátok használatát javaslom, mert azokban nagyobb a gáztartály, és emiatt a BB-k messzebbre repülnek.

 

Javítás és karbantartás:

Amikor sikerült elhatároznom, hogy mehet a megrendelés az alkatrészekre, gyorsan kitaláltam mire is lehet még szükség, hogy kicsit frissítsem a fegyvert.

A választásom ezekre az alkatrészekre esett:
- Prometheus 6,03 mm-es, 500mm hosszú belső cső,
- Prometheus hard hopup gumi (piros színű)
- Element H-lenyomó,
- KingArms hopup gumit lenyomó bütyök, 3-féle keménységben,
- G&P olaj és zsír szett,
- G&P 0,1 és 0,2 mm-es hézagoló kitt,

Az alkatrészek 1 hét alatt érkeztek meg az eHobbyAsia webboltból. Miután a cső volt az elsődleges feladat annak láttam neki. Aki használ M-szériát tudja hogyan kell szétszedni a fegyvert, de ahány gyártó, annyi szokás.
Az ICS M4A1 a kétrészes gearbox miatt, könnyen volt szerelhető, mert elég volt a markolat közelében lévő stiftet kiütni, és máris kettényitható volt a fegyver, hasonlóan, mint a valódi.
A G&P M16-nál ez már úgy működik, hogy az első stiftet kiütjük a helyéről, és nem kettényitjuk, hanem lehúzzuk a tok felső részét egyenesen előre. Amikor ez megvan, könnyedén kihúzhatjuk a hopup kamrát a belső csővel.

A szétszedett test a gyári csővel, hopup kamrával.


A G&P fém, egyrészes hopup kamrával adja ki ezt a fegyvert, ami úgy tudom nagyon jól tömít. A kamra egyedüli gyenge pontja (akár az ICS-nél) a cső forgását megakadályozó félkör alakú műanyag alkatrész. Ha ezt nem kellő óvatossággal távolítjuk el, könnyedén eltörik.
A cső lötyögését a kamrában egy rézből készült gyűrű hivatott megszüntetni.

A képen látható a gyári cső és a gyári hopup gumi (fekete), az új Prometheus hard gumi, és a hopup kamra


A fegyver csöve egyébként egy 509mm-es rézből készült, valószínűleg precíziós cső. A belseje szépen polírozott, de közel sem annyira, mint az acélból készült precíziós csöveké. A cső kiszedése nem nagy ördöngösség, egyedül arra kell figyelni, hogy a gyári gumit ne szakítsuk el.


Miután alkatrészeire szedtem szét a gyári hopup-ot és a csövet, megkezdtem az új alkatrészek berakását.
Kiszedtem a gyári hopup gumit lenyomó bütyköt, majd óvatosan bejátszottam a Prometheus saját benyomó bütykét a helyére. A csőre finoman felhúztam a Prometheus hard gumit, a hopup bütyköt beigazítottam a cső hopup vágatába, és kívülről finoman beszilikonoztam a gumi külső felszínét, hogy minél finomabban tudjon a helyére siklani. Amikor a helyére került, akkor vettem észre, hogy a csövön lévő oldalsó vágatok nem ott vannak ahol lenniük kell. Amikor a helyére húztam őket, akkor viszont a hopup-ot nem lehetett állítani, mert a hopup nyílás a csövön is előre csúszott. Nem volt mit tenni, keserűen konstatáltam, hogy sajnos ami Marui, Classic Army, ICS kompatibilisnek van írva, az nem G&P kompatibilis.

A képen a már beszerelt Prometheus cső látható leszigetelve


Nem volt mit tenni, a csövet visszatoltam a helyes pozícióba. Mivel innen kezdve nem gondoltam, hogy sikerül jól tömítenie, kapott 2 réteg teflonszalagot, majd a rögzítőt is a helyére tettem, és azt is teflonszalaggal rögzítettem. Az egész folyamat nem tartott tovább, mint 20 perc. Kicsit örültem, hogy ennyire jól mentek a dolgok. Összeszereltem, és lekronóztam. Ekkor jött a döbbenet, az eddigi 385-395 fps után 305fps-t mutatott a kronométer. Először nem tudtam miért.

Ismét szétszedtem, a gumi alá is tettem teflonszalagot, majd a fent leírt módon ismét összeraktam. Kronózás. Az eredmény 295 fps lett. Szuper. Szétszedtem és úgy gondoltam jöhet a játék. Ha már egyszer megrendeltem, akkor kipróbálom a H-lenyomót, pár szereléssel több vagy kevesebb már mindegy. Kiszedtem a Prometheus lenyomó bütyköt, és próbáltam a H-lenyomót betenni, de nem ment. Pár próbálkozás után felfogtam, hogy a gumi lenyomókat be lehet nyomkodni, de ez a H-lenyomó kemény műanyag henger, így ez nem megy. Szétszedtem a hopup kamra fogaskerekeit, és könnyedén a helyére tettem a H-lenyomót, majd összeszereltem a kamrát. Viszont valami sugallat miatt az eredeti G&P hopup gumival akartam kipróbálni.

A gyári hopup gumit rátettem a csőre, picit szilikonoztam, majd teflonszalaggal szigeteltem. Betoltam a kamrába, és a hopup nyílást a csövön a helyére forgattam. rátekertem a hopup-ot, és nagyon figyelve a hopup a csővel igyekeztem minél inkább középre igazítani. Amikor ez is megvolt, ismét szigeteltem 2 réteg teflonszalaggal, majd a helyére került a rögzítő, és azt is körbetekertem teflonszalaggal.
Ezután az egész csövet a kamrával visszatettem a külsőcsőbe és a fegyvert összerakva mentem kronózni. Az eredmény meglepett, mert ismét 395 fps-t mért a kronó.
A teljesítmény ingadozásra nagyon nem tudok más logikus magyarázatot találni, mint azt, hogy a Prometheus csőre helyezett Prometheus hard gumi nem tömíthetett a kamra belső felületén megfelelően, és így ott szökhetett a levegő.


Jöhetett a pontossági teszt. Igyekeztem a hopup-ot úgy beállítani, hogy minél messzebb repüljön a BB, és minél kisebb legyen a röppálya emelkedése. A lőtáv nagyon nem változott, maradt a kb. 45-50 méter, de a szórás leesett egy kb. 20cm körülire. Miután mindez csak hozzávetőleges adat, úgy is mondhatnám, hogy 45-50 méteren eltalálható egy emberi fej méretű célfelület. Mindez 0,2 grammos BB-vel. Az eredeti szórásomat a felére lenyomta a H-lenyomó. Tudtommal eddig nagyon kevés ember szerelte be M-szériába, AK-ba viszont nagyon sok játékos, és szinte mindeni csak pozitív eredményről számolt be. Nekem szintén bevált a H-lenyomó.

Eltelt pár nap, és az egyik gyakorlás alatt valószínűleg egy alkatrész szorulása miatt a dugattyú hátsó helyzetben megállt, és sehova sem mozdult. Ilyenkor sírom vissza mindig az ICS által használt fesztelenítő mechanikát. Ott ugyanis található a fegyver jobb oldalán egy gomb, amit benyomva a visszapörgés-gátlót feloldja, és a rugó fesztelenítődik. Igen hasznos kis alkatrész. Igazán átvehetné az összes gyártó. Maradt a szétszerelés ismét.

A fegyver szétszedése a következő sorrendben történik:
1. Kivesszük a tárat a fegyverből, ellenőrizzük a töltetlenség állapotát. Ha maradt benn BB a hopup kamrában, a tisztító pálcával toljuk ki!

2. Szedjük ki az akkupakk-ot a fegyverből.

3. A fegyver testből most mindkét stiftet ki kell ütni. Amikor ez megvan, a gránátvető „sátorvasa” szétlöki az alsó és felső felét a fegyvernek.

4. csavarozzuk ki a motortartó markolat-aljat, csatlakoztassuk le a vezetékeket a motorról, majd vegyük ki a motort. Ebben a fegyverben egy G&P M120 High Speed motor van beszerelve.

5. a markolatot a gearbox-hoz itt 4 darab csavar rögzíti, ezeket csavarjuk ki, és óvatosan vegyük le a markolatot a gearbox-ról.

6. a tus végéről csavarjuk ki a tus talpát, majd csavarjuk ki a tusban található csavart. Ez rögzíti a tust a testhez úgy, hogy maga a csavar vége a gearbox-ban lévő rugóvezetőbe csavarodik be. Ha ezzel megvagyunk, húzzuk le a tust a fémtestről, de vigyázunk a vezeték esetleges beakadásával!

7. a testen, az elsütőbillentyű felett van egy pici stift, ezt ki kell nyomni, hogy a gearbox-ot majd ki tudjuk húzni. Tegyük félre olyan helyre ahol nem tűnhet el!

8. ezután ki kell szedni a tárakasztót. A gombnál lévő csavart ki kell csavarni, majd az alkatrészeket tegyük félre.

9. Ezután a gearbox kihúzható a testből.

10. Az összeszerelt gearbox. A képen jól látható a hátsó helyzetben megakadt dugattyú.

11. a gearbox-ot összefogó csavarokat imbuszkulccsal lehet kicsavarni, de mindenképpen vigyázzunk, mert a csavar fejét könnyen el lehet nyírni! Ha ezzel megvagyunk, akkor célszerű egy vékony csavarhúzót dugni a rugóvezetőbe, hogy amikor kettényitjuk a gearbox-ot, a rugóvezető ne repüljön el!

12. a szétnyitott gearbox-on jó látszik, hogy mennyire robosztus, nem sajnálták ki az anyagot belőle az ICS gearbox-hoz képest. Elsőre feltűnhet, hogy a gearbox-ban G&P feliratos, acél fogaskerekek vannak, és a sector gear-en delayer van gyárilag. A hézagolók G&P 0,1 és 0,2 mm-es alátétek. Miután kiszedtem a rugót és a rugóvezetőt ellenőriztem a kenést.

13. a fogaskerekeken valami fehérszínű, keményebb állagú kenőanyag volt, és ebből jutott mindenhova is a gearbox-ban.

14. kiszedtem a dugattyút a hengerből, majd óvatosan kivettem a hengert is a gearbox-ból. Ekkor jöttek a meglepetések. A dugattyú fehér színű polikarbonát piston, elég kemény és masszív, felületi sérülésnek, karcnak nyoma sincs rajta. A pistonhead sem hagyományos, kékszínű, polikarbonát ez is, szintén kemény, és ami a legfurcsább, hogy a G&P nem sima ventillációs lyukakat használ, hanem íves vágatokat, ami inkább 3 mosolygó szájra hasonlít.


Az O-gyűrű a legjobb minőségű amivel eddig találkoztam. A pistonhead-et egy imbuszcsavar rögzíti a piston-ban egy réz tömbbel.

A hengerfej rozsdamentes acélból készült, a belsejében pedig gumiréteg csökkenti a pistonhead ütéseit. A hengerfej olyan passzentosan illeszkedik a hengerben, hogy kézi erővel mozdítani sem lehet. A nozzle ugyanabból az anyagból van, mint a hengerfej, a vastagabbik végén gumi O-gyűrű van benne a még jobb tömítés érdekében. Mindkettő fényesre van polírozva. A tömítés minőségére jellemző, hogy a nozzle-t befogva, és a piston-t a hengerben mozgatva, kb. 5mm-t lehet benyomni a piston-t a hengerbe.


A tappet plate rugalmas, fekete színű polikarbonát anyagból van, a nozzle precízen illeszkedik bele. A tappet plate rugója rozsdamentes acélnak tűnik.

15. következő lépésben egyenként kiszedtem a fogaskereket és egyenként lepucoltam a gyári zsírt a kerekekről, vigyázva, hogy az alátétek ne tűnjenek el. Amikor mindezzel megvoltam, kitöröltem a gearbox teljes belső felszínét az összes gyári zsírt eltávolítva.

 

Ekkor vettem észre az elakadás valószínű okát, ami a sector gear egyik csapágyának kimozdulása lehetett. Az összes csapágyat ellenőriztem, de szerencsére a többi a helyén volt. Amikor teljesen tiszta lett, akkor a fogaskerekek helyére, valamint azokra a helyekre ahol más alkatrészek siklanak vékonyan felkentem a friss G&P Gear Grease-ből. Kapott a piston is belőle a sikló részeire.

Majd amikor megvoltam mindkét gearbox féllel, a helyére raktam az összeszerelt henger-szettet, és a tappet plate rugóját is a helyére akasztottam.

A képeken jól látszik, hogy a tűzkapcsoló egyfajta hibrid, mert az egyik fele acélból van, a másik rézből, és már látszanak rajta az égés jelei, valószínűleg a sok egyeslövés miatt. Itt elgondolkodtam még egy FET-es kapcsoló beszerelésén, de ez még a távoli jövő.

16. a fogaskereket egyenként kézbe véve mindenhol zsíroztam vékony rétegben, majd visszatettem rájuk a hézagolást. Először a spur gear kerül vissza a helyére, majd a sector gear, utána a visszaforgás-gátló, és végül a bevel gear. Ezután visszaraktam az elsütőbillentyűt is a helyére, majd beigazítottam a rugót és a rugóvezetőt is a helyére.

17. óvatosan visszaillesztettem a gearbox másik felét, picit igazítottam a vezetékeken, majd a két fél stabilan összepattant. A gyári hézagolás látszik, hogy perfekt munka, mert összeszerelés után sem mozogtak, és nem is szorultak a fogaskerekek.

18. nem maradt más hátra, mint a csavarok visszacsavarása, és fordított sorrendű szerelés, némi változtatással.

19, gearbox-ot tegyük vissza a testbe, ügyeljünk a vezetékekre! Tegyük vissza a stiftet az elsütőbillentyű fölé, helyezzük vissza a nagy stiftet a hátsó lyukba, szereljük vissza a tárkioldót. Ezzel már rögzítve is van a gearbox a testbe.

20. helyezzük vissza a markolatot, ügyelve arra, hogy a pozitív vezeték elöl, a negatív vezeték hátul legyen behúzva. A négy csavart tekerjük vissza a gearbox-ba, ezzel rögzítjük a markolatot. Tegyük vissza a motort, ügyelve arra, hogy a pozitív csatlakozó legyen elöl. Helyezzük vissza a csatlakozókat a motor megfelelő pólusaira, majd a motort tartó alsó részt csavarjuk vissza. Ügyeljünk arra, hogy a G&P-nél az első rögzítő csavart ferdén kell betekerni! Ha ezzel megvagyunk, eljött az első próba ideje. Csatlakoztassuk az akkut, váltsunk egyes lövésre, finoman zárjuk le a nozzle-t az ujjunkkal, és süssük el a fegyvert. Ha mindent jól csináltunk, akkor a fegyver elműködik, és mivel a nozzle-t befogva a levegő nem tud olyan gyorsan távozni, a gearbox-nak szép finom hangja lesz, és nem üresen püföli a hengerfejet.
Biztosítsuk a fegyvert, vegyük le az akkut, és folytassuk az összeszerelést.

21. Az alsó felet helyezzük vissza a felső részbe, majd az első stiftet is helyezzük vissza. Ha ezzel megvagyunk, akkor már csak a gránátvető sátorvasát kell visszailleszteni a helyére, és készen is vagyunk.

 

G&P M16A3+M203 technikai adatok:
Gyártó: G&P Laser Product
Típus: M16A3+M203 (GP 299)
Mérete: 987 mm
Súlya: 5000 gramm
Felhasznált anyagok: fém és ABS műanyag
Gearbox típusa: V2
Motor típusa: G&P M120 High Speed
Csőhossz: 508 mm
Hop-up: állítható, fém hop-up kamra
Teljesítménye: 390 fps (380-400 fps)
Tűzgyorsaság: 1070 lövés/perc (GP 8,4V-os, 2000mAh-s akkuval)
Maximális lőtáv: 50-52 méter
Hatásos lőtáv: 40-45 méter
Gránátvető: 40mm-es, M203 Long, Jungle széria, military type, G&P M203 upper handguard,

M4 Marine fém test, egyedi azonosítóval,

Előnyei:
- alapban erős (390-400 fps)
- nagy ROF,
- alapban precízióscső van benne, pontos fegyver,
- egyedi szériaszám,
- magas minőség, kiváló tömítések,
- tartós, minimális karbantartást igényel,
- nagy teljesítményű motor,
- erős gearbox, kiváló hézagolás,
- sok pótalkatrész,
- fém mid-cap tár,
- minimális adagolási probléma,

Hátrányai:
- hatalmas méret,
- hatalmas súly,
- egyedi alkatrészek, minimális kompatibilitás,

Személyes vélemény:
Egy kegyetlen tűzgyorsaságú fegyver, megbízható, alapban erős és pontos. Nagyon szép a kidolgozása, kellemes a fogása. A testen egyedi szériaszám van. MilSim játékra ideális fegyver, elrettentő lehet az ellenfélnek. Ha az ember nem piszkálja, sokáig működhet jól.
A pénzét maximálisan megérte.

 

Írta: Interpol, 2008 október 15.

A leírásban szereplő adatok és képek csak a szerző engedélyével használhatóak fel!

MINDEN JOG FENNTARTVA!

USMCHUN 2/W-B Pécs © - minden jog fenntartva!

2007 - Pécs

mystat

Softair.hu a Magyar airsoft fórum

 
   
   
Anti Spam