G&P Mk18 Mod 0

Ez a leírás rögtön két G&P replikáról szól majd. Az első fegyvert 2010 decemberében hozattuk be, a másikat 2011 decemberében. Az első fegyver és a tulajdonosa is megjárta a hadak útját. Miért is?

Az első fegyverünk a 2010-es karácsonyi akció keretén belül került beszerzésre. A Redwolf webboltból vásároltuk meg, kifizettük, és a csomagolás kibontásakor szembesültünk a meglepetéssel: törött volt az upper receiver (a test felső része).

Tanakodtunk, mi legyen, és gyorsan megszületett a döntés: panasz a forgalmazó felé. Az ügyintézés bő 4 hónapig tartott, de végül eredményesen zárult, ugyanis a Redwolf bolt közvetlenül a gyártól kért egy cseredarabot, amit meg is küldtek nekünk. Az örömünk határtalan volt, mert még nem tudtuk, mi vár ránk. Az eddigi szerelési tapasztalatokon felbátorodva, magabiztosan álltunk neki a szerelésnek, de hamar rádöbbentünk, hogy miért is olyan stabil a G&P replikák teste. Mindenhol stiftek, csavarok, pin-ek rögzítettek mindent. Kis gonoszsággal mondva, még a stifteket is csavar rögzítette. De végül kb. 1,5 óra szétszedés, és összerakás után sikerült megoldanunk mindent, és immár egy hibátlan testtel üzemelt a fegyver.

A második fegyvert a 2011-es karácsonyi akció keretében hozattuk be, kifizettük, átvettük, és reménykedtünk, hogy ezzel már nem lesz olyan vesszőfutásunk, mint az elsővel. Szerencsére minden rendben volt, így megkezdtük a szokásos átnézést.

Csomagolás:

A fegyver egy hagyományos hullámpapír dobozban érkezett, alul-felül egy-egy szivaccsal fedve. A dobozon mindössze annyi jelzés volt csak, hogy a bal oldalán a felső sarokban elhelyezésre került a gyártó logo-ja, illetve a gyári kód, valamint egy lelkes raktáros utólag még vastag filctollal is ráírta a gyári kódot.

Tartalom:

A dobozban a következőket találjuk:
- G&P Mk18 Mod 0
- 130BB mid-cap tár,
- 2db Rail cover,
- 1db vertikális markolat,
- 1db egypontos hordszíj,
- T-csatlakozós pluszvezetékezés,
- T-csatlakozó páros, zsugorcsövekkel,
- gyári leírás.

Gyári adatok:
Gyártó: G&P Laser Product
Típus: MK18 Mod 0
Termékkód: GP615
Mérete: 695-780 mm
Súlya: 3500 gramm
Felhasznált anyagok: fém és ABS műanyag
Fém test: Colt Firearms fémtest, egyedi azonosítóval,
Gearbox típusa: V2
Motor típusa: G&P M120 High Speed
Belsőcső hossza: 240 mm
Hop-up: állítható, fém hop-up kamra
Teljesítménye: 395 fps
Tűzgyorsaság: 1070 lövés/perc (Firefox 7,4V 1200mAh 20C akkuval)
Maximális lőtáv: 55-60 méter
Hatásos lőtáv: 45-50 méter

A fegyver:

A szokásos G&P minőség. Ahol kell, fémből van, a minősége nem hagy kívánni valót maga után. A festések és a felületkezelés homogén, az illesztések pontosak. A fegyvert kézbe véve masszív érzetet kelt, erősen megrángatva sem lehet hallani zörgést, lötyögést.

Feliratok:

A RIS feliratai kiváló minőségű festéssel, a test feliratai viszont mechanikus úton lettek elkészítve. A sínen a rögzítési pontok festett sorszámait láthatjuk R14-R28-ig bezárólag.

A tárfészek bal oldalán a Colt cég logo-ja, alatta a „PROPERTY OF US GOVT M-16A1 CAL. 5.56MM 190520”, a tűzváltónál pedig a „SAFE-SEMI-AUTO” és a „COLT’S FIREARMS DIVISON COLT INDUSTRIES HARTFORD. CONN. USA” felirat olvasható. A szériaszám természetesen egyedi sorozatszám ezeknél a replikáknál is.

A tárfészek jobb oldalán az „Mk18 Mod 0 NAVY SEAL” lézergravírozott szöveg, valamint egy SEAL horgony található. Gyárilag ezt egy biztonsági figyelmeztetéseket tartalmazó matrica fedi el, amit óvatosan leszedve, és a maradék ragasztót alkohollal eltávolítva nyomtalanul tüntethetünk el.

Irányzékok:

Az első irányzék egy fix M4/16 irányzék, amit egy célszerszámmal függőlegesen lehet állítani. A hátsó irányzék egy fel és leszerelhető CQB irányzék, ami minden irányban állítható, így a fegyvert pontosan be tudjuk állítani magunknak. Ugyan a nyílt irányzékkal is egész jól lehet célozni, de egy optikai célzóval még jobban megkönnyíthetjük a dolgunkat.

Biztosítás:

Ahogy a többi M-szériás fegyver esetében, itt is a megszokott tűzváltót találjuk, „SAFE-SEMI-AUTO” jelzéssel. Precízen működik, magától nem biztosítódik ki hordás közben.

Külső- és belsőcső:
A külsőcső egy darabból készült, a testhez nagyon erősen rögzül, és nem is lazul ki. A külsőcső festése egyszínű, kivitelezése pontos.

A belsőcső a szokásos G&P alapcső. Belül szépen polírozott, felületi hiba, karc nem volt benne.

Sínrendszer:

A fegyveren egy CQBR hosszúságú sínrendszer található, hagyományos deltaring-es rögzítéssel. A RIS-en R14-R28-ig minden páros rögzítési pont jelölve van. A sínrendszer olyan stabil rögzítést kapott, hogy még lötyögés, vagy kismértékű mozgás sem tapasztalható rajta.

A tus:

A szinte már megszokott crane-tussal látták el a fegyvert, melybe egy 8,4V-os NiMh akkupack, vagy egy 11,1V-os nuncsaku stílusú lipo akku kényelmesen elfér. Érdemes megemlíteni, hogy a gyári teljesítményen működő fegyvert egy 7,4V-os 1600mAh-s lipo akku is vígan működteti, ebben az esetben az akkut a buffer tube-ba lehet elhelyezni. Miért is számít ez? Mert ebben az esetben a vezetékek nem lesznek útban, és a tus teljesen betolható lesz, míg ha az akku a tusban kerül elhelyezésre, akkor a vezetékezés miatt a tus csak a 2-es helyzetbe tolható vissza.

Hop-up:

Az M-széria esetében megszokott kamrát találjuk a fegyverben. Mint mindig, most is elmondhatjuk, hogy a kidolgozása jó, így semmit nem szükséges átalakítani ahhoz, hogy megfelelően működjön. A fegyvert a G&P cég alap, fekete hop-gumijával szállítják, ami egy 0,25-ös BB-nek kellő hop-hatást ad, így az elérhető lőtáv gyári állapotban is bőven elegendő. Ellenben az első használat előtt célszerű ellenőrizni a gumi helyzetét, és ha szükséges, igazítani rajta. Ugyan nem szükséges, de erősen ajánlott a gyári lenyomót kicserélni valamelyik gyártó minőségi lenyomójára, ugyanis az oldalirányú szórás ezzel jelentősen csökkenthető, sőt kissé még a lő távunk is nőhet. Mi az eddigi tapasztalatok alapján az Element cég fehér színű H-lenyomóját, vagy a Madbull cég Fishbone lenyomóját szoktuk betenni a gyári lenyomó helyett.

Motor:

A fegyvert a már megszokott G&P M120 HighSpeed motorral szerelték, ami nemcsak könnyedén mozgatja a gyári rugót, de szerencsére keveset is fogyaszt. Tapasztalatom szerint egy gyengébb rugó (Prometheus M100) beszerelése után kis mértékben nőtt a tűzgyorsaság, és a kilőhető BB-k száma. Úgy tűnik a G&P cég kezd rászokni az új vezetékrögzítési módra, mert ennél a fegyvernél is csavarokkal rögzítik a sarukat a motorhoz, így a saruk maguktól nem jöhetnek le a motorról, ezáltal pedig elkerülhető az esetleges érintkezési hiba kialakulása.

Gearbox:

A cég 8mm-es, golyóscsapágyakkal üzemelő V2-es gearbox-át találjuk a fegyverben. A minőség megszokottan jó, kivitelezési, illesztési hiba itt sincs. Ha valaki nem szeretné gyengíteni a fegyverét, akkor sincs gond, mert a gearbox minden gond nélkül bírni fogja a gyári magasabb (395fps) teljesítményt.

Rugó:
A gyári rugó egy 395fps-t teljesítő rugó volt, amit a második fegyver tulajának kérésére egy Prometheus M110-es rugóval cseréltünk ki, így a teljesítmény 370fps-re esett vissza. Az első fegyver ma is egy Prometheus M100-as rugóval üzemel, és stabil 330fps-t lő.

Rugóvezető:

Az újabb fegyverekben már nem a régi csapágyas acél rugóvezetőt találjuk meg, hanem egy egyrészes, alumíniumból készült, és előfeszítéssel rendelkező könnyített rugóvezetőt. Sokat nem lehet pluszban elmondani róla, tartós darabnak ígérkezik.

Gear-szett:

Az alap acél fogaskerék-szettet találjuk a gearbox-ban. Edzett acélból készülnek, és általában ritkán fordul elő velük probléma. A sector gear-en alapból találunk egy delayer-t, ami a magasabb tűzgyorsaságnál megakadályozza az esetleges adagolási problémát. A visszapörgés-gátló is acélból készül, az eddigi tapasztalatok szerint tartós darab.

Hézagolás:
A fogaskerekek hézagolására ismét nem lehet panasz, a tengelyek nem lötyögtek, és a hézagoló lapokkal a gyári hézagolást sem volt szükséges újraállítani.

Dugattyú és dugattyúfej:

A megszokott fehér színű gyári dugattyút és dugattyúfejet találjuk a gearbox-ban. A dugattyú kellően erős, nem szükséges cserélni. A dugattyúfej cseréje sem szükséges alapból, de ha valaki a teljes biztonságra törekszik, akkor célszerű lehet egy erősebbre cserélni. Nekünk eddig egy esetben fordult elő, hogy a dugattyúfej 2,5 éves korában megrepedt. A dugattyúfej O-gyűrűje kellően tömít, nem szükséges a cseréje.

Nózi:

Alumíniumból készült, belül O-gyűrűs tömítéssel rendelkező könnyített nózi. Tömítése kiváló, és tartós darab.

Tappet plate:

A megszokott fekete tappet plate található meg a bearbox-ban. Tartós alkatrész, és pontosan teszi a dolgát. Pár év után némi kopás előfordulhat rajta.

Hengerfej:

A hengerben alumíniumból készült, fekete felületkezelést kapott könnyített hengerfej található. A dupla O-gyűrűs tömítés miatt tökéletesen tömít, bár nem szükséges, de aki szeretne biztosra menni, vékonyan szilikonzsírral bekenheti. A hengerfej alján gumis rezgéscsillapító található, ami kicsit csökkenti a dugattyúfej becsapódását, és tompítja a hangját.

Henger:
Rézből készült, teli hengerrel szerelték a fegyvert. A hengerfej pontosan illeszkedik benne, és a dugattyúfej O-gyűrűje is remekül tömíti. A belseje polírozott, a kivitelezése nem hagy kívánni valót maga után. A henger belső falát - a súrlódás csökkentése érdekében - célszerű valamilyen erre a célra szolgáló kenőanyaggal síkosítani.

Vezetékezés:

A fegyver jó minőségű, szilikonos szigeteléssel ellátott, vastag belső átmérőjű rézkábelezést kapott. A motorsarukat csavarral rögzítik a motorhoz, így azok stabil, állandó kapcsolatot létesítenek a vezeték és a motor között. Az akku vezetékezése a buffer tube-ban fut végig, és egy T-csatlakozóban végződik. A fegyverben sem biztosítékot, sem más elektronikát nem találunk.

Kenés:

A gyártó nagyon ragaszkodik a megszokott sárgás trutyijához. Ezzel csak egy baj van: a kenőanyag a fogaskerekeken nem nagyon akar megmaradni, ellenben a gearbox falán szépen összegyűlik. Ezt szokás szerint eltávolítottam, és Guarder zsírral síkosítottam helyette.

Tár:

A megszokott fémköpenyes 130BB-s mid-cap tárat kapjuk a fegyverhez. Probléma nélkül teszi a dolgát, adagolási hiba nem lép fel.

Rail cover:

Polimerből készült Knight’s Armament másolatok a panelek, felületükön felirat nem található, a sínrendszeren stabilan rögzülnek. A felszínük kialakítása stabil fogást eredményez.

Vertikális markolat:

Teljesen szokványos, műanyagból készült vertikális markolatot kapunk a fegyverhez. Az anyaga és a felszíne kellemes tapintatú, és stabilan rögzül.

Kronózás:
A fegyvert a dobozból kivéve kronóztam, és az alábbi eredményeket kaptam:

Legnagyobb mért érték: 393,6 fps
Legkisebb mért érték: 391,9 fps
Átlagos mérték: 392,84 fps
Átlagos teljesítményszórás: +/- 0,80 fps

 

A rugócsere után az alábbi eredményeket kaptam:

Legnagyobb mért érték: 371,4 fps
Legkisebb mért érték: 368,8fps
Átlagos mérték: 370,28 fps
Átlagos teljesítményszórás: +/- 1,01 fps

 

Személyes tapasztalatok:
A toktöréssel érkező első fegyver elég kellemetlenül érintett bennünket, de miután a forgalmazóval egyeztetve sikerült a sérült darabot kicserélnünk, már semmi gond nem volt vele, ma is remekül teszi a dolgát. A fegyver kivitelezése, működése a megszokott szintet hozza. A belső alkatrészek jó minőségűek, az (inkább biztonságinak mondható) átnézése után pedig már használható is a fegyver. Mindkét fegyvert egy-egy 7,4V-os lipo akku hajtja, FET-es kapcsoló beszerelése nem volt szükséges.
Végül nézzük a tulajdonosok véleményét a fegyverükről!

Az első Mk18 Mod 0 tulajdonosa Vick, ezt írta a fegyveréről:
„Eredetileg az előző replikámat, egy CA M15A4-et szerettem volna némileg variálhatóvá, kisebbé tenni. Azonban az elvárásaim olyan komoly listát és összeget tettek ki, hogy jobbnak látszott egy új fegyvert venni. Sok körülmény és némi baráti segítség nyújtott lehetőséget arra, hogy G&P tulaj lehessek.
A fegyver nagyon kezes. Értelemszerűen a RIS előagy miatt nagyobb a tömege a CA-hoz viszonyítva, cserébe viszont nem kell feltalálni a spanyolviaszt, hogy hova rögzítse az ember a fegyverlámpát. A cső rövidsége miatt jól kezelhető, hamar megszokható. A standard csőhosszhoz képest rövidebb cső nem érződik a lőtávon / pontosságon, lévén ez nem éles lőfegyver. A BB torkolati sebessége 330 fps 0.2-es bb-vel mérve. Így alapvetően egy kiváló replika, ami megállja a helyét épületben és terepen is.
Egyetlen hátránya az ára, ami a mai magyar valósághoz mérten sajnos borsos, azonban ezért az árért egy "dobozból hadra fogható" replikát kaptam, ami maximálisan megfelelt az elvárásaimnak.”

A második Mk18 Mod 0 tulajdonosa Cross, ezt írta a fegyveréről:
„Fő szempont volt számomra, hogy a kiválasztott fegyver kellőképp rövid legyen az épületben való mozgás miatt. Először ez kissé zavaró is volt. Némi használat után azonban megtapasztaltam, hogy iszonyatosan könnyen lehet vele zárt térben mozogni. Azonban amivel nehezen tudok megbarátkozni, az a súlya. Ugyan a gyári adatok szerint 3,500 g, de nekem néha tényleg egy játékpuska benyomását kelti. Gyári alkatrészekkel, rendbe téve és hézagolva tökéletesen megfelel az elvárásaimnak. Remekül használható replika, ami nem lötyög már egy-két használat után. A minőségi kidolgozás, stabilitás, hibátlan működés és pontosság számomra megérte az árát.
Akinek megéri kifizetni érte egy magasabb vételárat, annak bátran ajánlom.”

 

Pozitívum:
- strapabíró alkatrészek,
- kiváló összeszerelés,
- a dobozból kivéve akár azonnal használható,
- sok kiegészítő alapból,
- kicsi fps ingadozás,
- viszonylag nagy lőtáv, és kis szóráskép,

Negatívum:
- még mindig nem CNC-vel készült a RIS,
- alapban magas, 395fps,
- a 11,1V-s lipo használatakor a tus nem tolható be teljesen,
- a 7,4V-os lipo-t óvatosan kell a tube-ba helyezni,
- magas vételár,

 

 

Írta: Interpol, 2012 május 15.

A leírásban szereplő adatok és képek csak a szerző engedélyével használhatóak fel!

MINDEN JOG FENNTARTVA!

USMCHUN 2/W-B Pécs © - minden jog fenntartva!

2007 - Pécs

mystat

Softair.hu a Magyar airsoft fórum

 
   
   
Anti Spam