Tanaka M24 SWS szerelése és VSR hopup-kamra konverziós kit beszerelése

2007 év elején sikerült szert tennem egy régóta csodált Tanaka M24 SWS mesterlövész fegyverre. A teljesítménye csodálatra méltó volt, és a szett, amivel kaptuk igen ijesztő fegyverré tette. Aztán elkezdtük használni és jöttek elő a kisebb problémák: teljesítményingadozás, és egyre nagyobb szórás. Hiába lett mindig alaposan kitisztítva, egyre pontosabban összerakva nem javult a helyzet. Ekkor jött az internet, és elkezdtünk utána olvasni, hogy mi lehet a probléma. És ekkor került képbe a King Arms által frissen piacra dobott VSR konverziós kit.

Tanaka M24 SWS szerelése és King Arms chamber conversion kit for Tanaka M700/M40 series beszerelése

A Tanaka tulajdonosok régi álma vált valóra, amikor egy Dél-koreai ember sikeresen megalkotta az első Tanaka-VSR10 átalakító szettet. Ez volt az első sikeres próbálkozás arra, hogy egy jó minőségű fegyver rossz tulajdonságát át lehessen alakítani a sokak által agyondicsért VSR10 rendszerére. Nekem még nem volt szerencsém lőni egy profi módon összerakott VSR10-el, de aki már elkészítette magának ezt a fegyvert csak dicsérni tudta utána. A Dél-Koreai emberke igen kis számban gyártotta ezeket a szetteket, majd eltűnt. Körülbelül fél év múlva találtunk rá az eHobbyAsia oldalán a már neves KingArms gyártótól származó átalakító szettre.

Mielőtt megvettem volna a szettet, a párom rámászott az internetre, és végignyálazott rengeteg külföldi airsoft fórumot olyan leírásokért és tapasztalatokért, akik már beszerelték az átalakító szettet. Az információk elég biztatóak voltak. Akik beszerelték mind azt mondták, hogy a fegyver úgy teljesít a beszerelés után, mint egy VSR10. Összesen egy játékos nyilatkozott róla negatívan a körülbelül 20 emberből, de mint kiderült valószínűleg azért, mert nem ezt a szettet szerelte be, hanem egy sima 555mm-es VSR10 csövet, és a gyári csővég-adapter nem érte el a belső csövet, és a cső lötyögött a külső csőben.

 

Nézzük mi is szerepel a szettben, illetve miket kell még beszerezni hozzá, hogy teljes legyen az átalakítás.

A szettet a KingArms egy jól záró nylon tasakban küldte, a tartalma a következő volt:

  • - Tanaka csővég-adapter hosszabított belső résszel,
  • - VSR10 hop-up kamra
  • - új, acél gas nozzle, a hozzá tartozó közbenső darabbal, amivel a nozzlet a helyére üthetjük sérülés nélkül.
  • - 2db spacer, egy a kamra oldalára, egy a kamra tetejére,

A következő alkatrészek szükségesek még a teljes átalakításhoz:

  • - VSR10 555mm-es belső cső (én LayLax PSS10 6,03-as csövet vettem bele)
  • - VSR10 hop-up gumi (én NineBall VSR10 hop-up gumit vettem bele)

Akkor nézzük hogyan kell szétszedni a Tanaka M24 SWS-t, és installálni az átalakító szettet a fegyverbe.

- 1. lépés: leszedjük a különböző felrakott szerelékeket a fegyverről:

- 2.lépés: kihúzzuk a bolt-action szerkezetet, majd kivesszük a tárat a fegyverből:

- 3. lépés: a tárfészket rögzítő két darab imbuszcsavart kicsvarjuk, és kivesszük a sátorvassal egybeépített tárfészket:

- 4. lépés: a tokrészen lévő első bipod-adaptert kicsavarjuk. Ez rögzíti a külső csövet a tokozáshoz. A második adapter egy belső anyához rögzül:

- 5. lépés: a tokozásból kiemeljük a külső csövet és a hozzá rögzített hop-up és bolt-action rendszert az elsütő szerkezettel:

- 6. lépés: a külső cső elején találjuk meg az első irányzékra hasonlító, de ebben a funcióban nem használható csővég rögzítő csavarjait. Ezeket ki kell csavarni:

- 7. lépés: kivesszük a csővég adaptert, és ezután a külső cső levehető a belső csőről és a hop-up rendszerről (az alsó képen már a VSR tuningcső és a hosszabb csővég látható):

- 8. lépés: óvatosan leszedjük a szereléksínt, valamint lecsavarjuk a belső csövet rögzítő réz csavartömböt, valamint leszedjük a köztes műanyag darabot:

- 9. lépés: magát a hop-up kamrát és a belső csövet két stift rögzíti a kamra rendszerbe, ezeket óvatosan toljuk ki, és tegyük félre, hogy meg is találjuk utána:

- 10. lépés: Óvatosan szedjük ki a hop-up kamrát és a belső csövet (a képen a már kiszedett kamra látható):

A következő képen a hop-up kamra felső része látható, de már az előzőleg beszerelt VSR kamra és alkatrészei

A következő képen a VSR kamrába belógó VSR hop-up gumit láthatjuk (bocs a gyenge minőségért!):

- 11. lépés: a kamra rendszerből távolítsuk el óvatos hátrafelé tolással magát a VSR10 hop-up kamrát a belső csővel:

- 12. lépés: a hop-up kamra részei és a belső cső:

- 13. lépés: óvatosan húzzuk ki a kamrából a belső csövet a hop-up gumival. A hop-up gumit, tekintve "hülye biztos" kialakítására, csak egy módon lehet a csőre feltenni. Amikor a csövet a gumival a VSR10 kamrába visszatesszük, érdemes kicsit a gumi külsejét szilikonspray-vel befújni, mert könnyebben csúszik be a kamrába, és még véletlenül sem tud deformálódni, vagy elcsúszni. Mielőtt visszatesszük a csövet a kamrába, mindenképpen győződjünk meg a gumi helyes felhelyezéséről! A képen látható két darab stiftet óvatosan kell a helyére tenni és ügyelni arra, hogy amikor a kamra rendszerbe tesszük vissza, a gumi mellett lévő kisebb stift ne essen ki. A nagyobb stift, ha most még kiesik nem gond, mert azt bármikor vissza tudjuk tenni, mielőtt a testbe visszarögzítjük:

- 14. lépés: Pár lépéssel hamarabb leszedtük a szereléksínt a bolt-action részről, itt ügyeljünk arra, hogy a rögzítő 3 csavaron kívül találunk a sín alján egy pici stiftet rugóval. Ez a stift a hop-up állító csavarnak nyomódik, és finom kattanásokkal jelzi az állítás mértékét, mert a csavar tetejének az alján sugárirányban rovátkák vannak. Ezzel nagyon finoman állíthatjuk a hop-up hatást. Vigyázzunk nehogy eltűnjön a kis alkatrész! A képen a stift és a helye látható:

Ezen a képen már a helyére visszatett stift látható:

- 15. lépés: A hop-up kamra visszaszerelése logikusan fordított sorrendben történik, mint ahogy szétszedtük. Így ezeket a lépéseket átugorjuk. Miután óvatosan visszaraktuk a VSR10 kamrát és belső csövet a kamra rendszerbe, óvatosan helyezzük vissza a kamrarögzítő stifteket. Ezután az egészet óvatosan helyezzük vissza a bolt-action részbe, majd a kerek műanyag távtartót húzzuk rá a belső csőre, támasszuk fel a kamrára, majd a nagy rézszínű rögzítő hengert csavarjuk fel a kamrára. Ezzel rögzítettük a csövet a kamrához és a bolt-action tokhoz. Ez után a szereléksínt úgy kell felhelyeznünk, hogy a hop-up állító csavart szinte teljesen kitekerjük, majd a csavarok helyét beigazítjuk és betekerjük a csavarokat a helyére. A csavarokat jól húzzuk meg, de vigyázzunk nehogy a menetet megszakítsuk! Ezután tekerjük be a hop-up állító csavart, és ha sikerül betekernünk, akkor pontosan a helyére illeszkedett. Tekerés közben, ha érezzük az apró kattanásokat, akkor a feszítő stift is a helyén van, és teszi a dolgát, ahogyan kell. Ha ezzel megvagyunk, akkor helyezzük fel a külső csövet, majd a cső végébe helyezzük be a hosszabb csővég toldatot úgy, hogy a belső cső belesimuljon. Ezután tegyük fel a külső cső tetejére a csővég toldat rögzítőt (ez lett volna a funkció nélküli első irányzék) és a két csavart csavarjuk be. Ha ezzel is megvagyunk, akkor jöhet az első bipod-adapter és csavarjuk be a tokba. Ha egyből a helyére ment, akkor pontosan raktuk össze a fegyvert eddig. Ezt a bipod-adaptert nyugodtan szorítsuk be, de azért ne törjön bele! Ha megvan, akkor a tárfészket helyezzük vissza a helyére, és a rögzítő csavarokat csavarjuk be!

- 16. lépés: helyezzük be a tárat a tárfészekbe, majd tegyük be a bolt-action részt a helyére, toljuk be teljesen, zárjuk le, és süssük el. Ha sikerült, akkor minden oké. Ha nem akkor visszafelé menet szedjük szét, és még óvatosabban szedjük szét, majd rakjuk össze ismét. Esetleg tartsunk leltárt nem maradt-e ki valami összeszereléskor

- 17. lépés: és végül az összerakott fegyver képe:

Végezetül egy kép az eredeti alkatrészekről:

Tapasztalatok: az elején mivel nincs nagy tapasztalatom a fegyver szétszedésében, nagyon bonyolultnak tűnt a dolog, sok apró alkatrész miatt. Ahhoz, hogy sikeresen megoldjam, elkezdtem olvasgatni a gyári leírást, ami igen jó képekkel van illusztrálva, de full japán feliratok vannak benne. Miután rájöttem arra, hogyan kell szétszerelni, és sejteni kezdtem, hogyan kell a szettet beszerelni, majd összeszerelni, már nem tűnt olyan vészesnek.

Amikor összeraktam az volt az első dolgom, hogy beállítsam a teljesítményét a benne lévő P.C.S. rendszer segítségével. Jelenleg 570fps körül teljesít a fegyver 0,2g-os BB-vel mérve. Ezután a lőtávolság beállítása következett. Betöltöttem néhány 0,3g-os Blaster BB-t, majd teljesen kitekert hop-up-al elkezdtem beállítani a lőtávot. Minden lövéskor egy kicsit (negyed fordulat) tekertem pluszban a hop-up-on, és néztem szabad szemmel a röppályát. Amikor elértem az ideálisnak mondható röppályát, akkor elmentem és megkerestem a BB-t amit kilőttem. Tekintve, hogy egyelőre még nem áll a rendelkezésemre a pécsi lőtér, ezért ilyen "vidéki" módszerrel kellett élnem. A BB-t jó messze találtam meg a kilövés helyétől. A maximális lőtávolságot a következő módszerrel tippeltem meg: normális lépéssel visszamentem a kilövési helyre, és számoltam a megtett lépéseket. A kapott mennyiség 130 lépés volt. Mivel egy felnőtt ember lépéstávolsága körülbelül 70cm, az így kapott távolság kb. 91 méter volt. Mivel én pesszimista vagyok, levontam belőle 20 lépést, így a kapott érték 110 lépés távolság, ami megfelel kb. 77 méternek. Ebből kiindulva a viszonylag hatásos lőtávot én kb. 50 méter körülire saccolom. Egyelőre nincs lehetőségem rendes lőlapra megnézni a szórásképet, de a következő szórásképet sikerült meglőnöm:

  • Feltámasztva bipod-ra, 25 méterre lőve, 0,3-as Blaster BB-vel a szórás 5-6cm körül van. (energiaitalos doboz: ALDI -> Power Horse)
  • Feltámasztva bipod-ra 35-40 méterre lévő fa 10-20cm vastag ágai játszi könnyedséggel voltak meglőhetők.
  • Szabadkézből lőve, 45-50 méterre lévő ember-mellkas nagyságú célpont könnyedén eltalálva.
  • Szabadkézből lőve, 60-70 méterre lévő kábeltévé elosztó doboz (felülete a ferde látószög miatt: 120x 50x50cm) viszonylag könnyedén meglőhető.

Mostanában érkezik majd Maruzen 0,29 SGM BB, azzal már valószínűleg lőtéren fogunk tesztelni. Azokat az eredményeket tekinthetjük majd mérvadónak és pontosnak.

Ahhoz képest, hogy mostanában milyen volt a teljesítménye, igen nagy lett a javulás. Ami a nagy hátránya, hogy a hangtompító adapterem nem tudom használni, mert nem éri el a belső cső végét, emiatt gyártás alatt van egy klón, ami az eredeti gyári méretekkel, a hangtompító adapter elejével, és az átalakító szetthez kapott csővég méretével kombinált új adaptert kell esztergáltatnom.

 

Eddig mennyibe is került az átalakítás:

  • - KingArms átalakító szett kb. 17000HUF (szállítással)
  • - NineBall VSR10 hop-up gumi kb. 2500HUF (szállítással)
  • - LayLax PSS10 6,03 VSR10 GSpec. precíziós cső 555mm 15500HUF

 

Előnyei:

  • - Drasztikusan megnő a lőtáv és a pontosság.
  • - nem kell maradandó romcsolással átalakítani,
  • - magas színvonalú kidolgozás, kitűnően illeszkedik, jó a tömítettség.

Hátrányai:

  • - horribilis ár (bár egy VSR komplett tuningnál még mindig olcsóbb, és hasonló teljesítményt nyújt úgy tűnik)
  • - egyedi hangtompító adaptert kell legyártatni hozzá, ami ha valakinek nincs rá ismeretsége, igen sokba is kerülhet.
  • - VSR10 555mm-es csövet néha nehéz beszerezni (nekem legalábbis sok időbe került)

 

Személyes vélemény:

Valóban egy (általam csak hírből ismert) VSR10 teljesítményű rendszert kapunk. Minden jól illeszkedik, egy rutinos Tanaka tulajdonosnak nem fog gondot okozni az installálása. Beszerzése nehézkes lehet, mert itthon senki nem forgalmaz ilyen kitt-et, én is külföldről rendeltem be az átalakítót és a gumit is. Balszerencsémre a csőnek a forgalmazását beszüntették külföldön, és itthon sikerült valószínűleg az utolsó boltban kapható példányok egyikét felhajtanom. Minden esetre megérte vele a várakozás, a sok rendelés, utána olvasás, mert végre valóban arra használható, amire megtervezték. Régebben ijesztgetni iszonyatosan jó volt, mert erősen demoralizáló lehet a süvítő BB-t hallani a levegőben repülni, de ahhoz meg drága mulatság lett volna.

Egy szó, mint száz: dagad a mellkasom, hogy elsőként én tettem be a fegyverembe ezt a rendszert, és annak is örülök, hogy a sok kétkedő vélemény ellenére sikerrel is jártam.

Csak ajánlani tudom minden Tanaka tulajdonosnak, aki hozzám hasonló cipőben jár!

 

________________________________________________________________________________________________________________________

2008 08.14. UPDATE

Felmerült, hogy a leírásban és a KingArms gyári leírásában is hiányos az infó arról, hogy melyik fegyverekbe szerelhető be az átalakító szett. Ez a konverziós kit csak a Tanaka M700 és M40 sorozattal kompatíbilis. Az egyéb olyan Tanaka által gyártott fegyver, amelyikben nem az M700/M40 sorozat bolt-action szerkezete, hop-up rendszere van, azokba nagy eséllyel nem szerelhető be átalakítás nélkül a rendszer. Arra vonatkozó infó, hogy a más cégek által gyártott másolatok (KJW M700) mennyire pontos másolatai a Tanaka M700 sorozatnak és emiatt mekkora a kompatibilitás sajnos még nem áll rendelkezésemre.

Igyekszem mindegyik fellelhető olyan típust felsorolni amibe beszerelhető az átalakító kit:

M24SWS: beszerelhető.

M24 SWS Fluted Barrel (hornyolt csövű verzió): a kamra és a cső is beépíthető, de a csővég adapter nem fér bele a külső cső befelé türemkedő hornyai miatt. Valószínűleg az adapternek a csőben szoruló részéről óvatosan leesztergáltatva csökkenteni lehet az átmérőt, és akkor esetleg beépíthető a hornyok közé.

M700 Police: a kamra teljesen kompatíbilis, de a legnagyobb VSR cső is rövid lesz bele, mert a belső csőhossz 639mm. megoldás lehet az egyedileg esztergáltatott csővég, nagyobb hosszúsággal, és akkor eléri a belső csövet.

M700 Take Down: a kamra a bolt-action szerkezet azonossága miatt biztosan beszerelhető, de mivel maga a fegyver középen két részre szedhető szét, ezért hozzá való tuningcsövet biztosan nem fogunk találni.

M700 A.I.C.S: beszerezhető.

M40: beszerelhető.

 

Konklúzió:

  • mindenki akkor kezdjen el a beszerelésen gondolkodni, ha meggyőződött a szükséges alkatrészek beszerezhetőségéről.
  • mielőtt valaki elkezdi beszerezni az alkatrészeket, győződjön meg arról, hogy milyen hosszú a belső cső. Nem szabad elfelejteni, hogy a leghosszabb VSR cső is "csak" 555mm!
  • mielőtt megveszi az illető az általam beszerelt hop-up gumit, kérdezzen meg egy tapasztalt VSR-tulajt, hogy nagy energiához milyen hop-up gumi a legjobb.

________________________________________________________________________________________________________________________

2008 08.28. UPDATE

Tanaka M24 SWS / M700 hibaelhárítás

Használt M700 sorozatnál előjöhet olyan probléma, hogy a fegyver egyik pillanatról a másikra nem teljesíti a beállított fps értéket lövéskor. Ilyenkor általában egy stabil fps-re belőtt fegyver (pl. sajátom 570fps) nevetséges fps értéket produkál (310fps). Egy darabig én sem tudtam, hogy mi lehet a gond, de a volt tulaj (Dynax) felvilágosított mi a probléma oka, és hogyan kell elhárítani.

A problémát az okozza, hogy a bolt-action szerkezetben van egy rugós csavar, ami "sok" lövés után a rugó ellenében kilazulhat. Ilyenkor csökken a csavar alatt lévő rugó feszessége, és csökken az erő, amivel a kalapács ráüt a tár gázkioldó gombjára, és ezáltal a gáz több idő alatt áramlik ki, és emiatt a lövedék sebessége csökken.

A problémát a következő módon lehet orvosolni:

(klikk a képre a nagyobb méretért!)

 

1. vegyük ki a felhúzókart a fegyverből,

2. a közepén lévő két csavart óvatosan csavarjuk ki,

3. húzzuk szét a bolt-action szerkezetet,

4. a képen látható csavart óramutató járással megegyezően csavarjuk be, majd feszítsük meg,

5. Visszatekert állapotban a csavar

6. csúsztassuk vissza a gázáramló részt a helyére, és csavarjuk vissza a rögzítő csavarokat.

7. helyezzük vissza a bolt-action-t a fegyverbe

________________________________________________________________________________________________________________________

 

Konverziós kit beszerzési helye:

eHobbyAsia konverziós alkatrész részleg (link)

Hop-up gumi beszerezhető:

WGC SHOP (link)

VSR10 6,03-as 555mm-es cső beszerezhető:

WGC SHOP (link)

NOWAR (link)

 

Külön köszönöm ezúton is páromnak és csapattársamnak Trinity-nek az interneten való hosszas kutatást és fordítást!

Nélküle valószínűleg nem itt tartanék!

 

Írta: Interpol, 2008 június 05.

A leírásban szereplő adatok és képek csak a szerző engedélyével használhatóak fel!

MINDEN JOG FENNTARTVA!

USMCHUN 2/W-B Pécs © - minden jog fenntartva!

2007 - Pécs

mystat

Softair.hu a Magyar airsoft fórum

 
   
   
Anti Spam